Rólam
Képzések, tanfolyamok
Bábos Mesekuckó foglalkozásvezetői képzés
Bábos szakmai nap pedagógusoknak
Bábos - Mesés workshop szülőknek
Könyvek
Otthonos bábok - Bábos otthonok
Molly és Milo, a szeleburdi manók 1.,2.,3.,
Mit rejt a láda?
Bábozások
Babos Bábos Társulat
Bábos Mesekuckó
Ovis bábozás
Iskolai bábszakkör
Wekerlei Mesekör
Az én történetem...
Írói pályafutásom már gyermekkoromban elkezdődött, igaz akkor még csak a fióknak írogattam történeteimet.
A mesélés, színészkedés viszont már igazi szerelem volt. Sorra nyertem a mesemondó versenyeket, tanáraim hamar rájöttek, hogy „székely nyelven” ugyanúgy mesélek, mintha odavalósi lennék, így ebbe az irányba terelgették mesemondó pályafutásomat. Mikó István színitanodájában aztán beletanulhattam a színészmesterségbe is.
A bábjátékkal való szerelem pedig a főiskolás évek alatt ért utol, ahol a pedagógiát is tanultam.
S mivel azóta sem tudtam eldönteni, hogy a négy nagy szerelem közül melyiket válasszam, így mindet megtartottam, és a mese – báb – előadóművészet – pedagógia négyesében élem a hétköznapjaimat.
Azóta persze már jó sok év eltelt, és rájöttem, hogy ez a négy dolog szervesen összetartozik, kiegészítik egymást. Nincs bábjáték mese nélkül, nincs mesélés előadóművészet nélkül és nincs jó gyermekelőadás és mesekönyv a pedagógia, pszichológia ismerete és alkalmazása nélkül.
Első mesekönyvem „Mit rejt a láda?” címmel jelent meg 2014-ben, és még ugyanabban az évben megjelent a bábozással foglalkozó „Otthonos bábok – Bábos otthonok” című könyvem is a Fekete Sas Kiadó gondozásában.
Mesekönyveimnél a kezdetekkor is fontos volt számomra az értékközvetítés, az üzenet eljuttatása az olvasóhoz a lelkén keresztül, mert hiszek abban, hogy minden ember a saját válaszait kapja meg a jól megírt irodalomtól, pont akkor, amikor megérett a válasz, üzenet befogadására.
Ezért is tartom fontosnak, hogy minden nap olvassunk a gyerekeknek, de akár saját magunknak is, és ezért is fontos, hogy ugyanazt a könyvet is többször elővegyük, hiszen ahogy fejlődik az olvasó, úgy ért meg egyre több üzenetet, mely ha jól van felépítve, úgy mutatja meg magát, ahogy a hagyma, rétegről rétegre.
2018-ban elindítottam egy mesékkel, meséléssel, bábozással, pedagógiával, neveléssel foglalkozó blogomat, melynek címe: Minden, ami báb és mese. Itt értékes cikkek találhatóak a fent említett témákból, hogy csak egyet emeljek ki pl: Mit fejleszt a báb és mese?
Molly és Milo, a szeleburdi manók című mesekönyvsorozatom 2017-ben indult útjára, melynek első részéből hangjáték is készült, illetve bábelőadás, melyet a Babos Bábos Társulat utazó bábszínházzal visszük el a gyerekek, nézők számára.
Ebben az időszakban ért utol Petrőczi Éva felkérése is, hogy egy közös munkával hozzunk létre egy leporellót a legkisebbeknek. Éva kitűnő érzékkel írta meg a Sünmama altatódala című verses mesét, én pedig a bábos illusztrációért voltam a felelős. Ez lett a Bábos Mesekuckó első hivatalos kiadása.
2018-ban ért az a megtiszteltetés, hogy a Magyar Bábjátékos Egyesület Mészáros Vincéné díjban részesített, melyre nagyon büszke vagyok.
Mesekönyveim immár hangjáték formájában is elérhetőek.
Mesemondással és bábozással foglalkozó képzéseimet pedig ajánlom mindazoknak, akik a gyermekek miatt kicsit jobban elmélyednének mindezek varázslatos erejében.
Kidolgoztam kifejezetten a pedagógusok számára elérehtő bábos-mesés továbképzést is, melyre óvodák jelentkezését várom.</b> 2010 óta már több óvodába is hívtak országszerte, hogy segítsem a pedagógusok munkáját.
Meséljenek a számok is!
Díjaim
2018 februárjában az a megtiszteltetés ért, hogy átvehettem a Magyar Bábjátékos Egyesülettől a Mészáros Vincéné Díjat.
Laudációmat Urbánné Biró Brigitta (10 éven keresztül bábos társam) és Szentirmai László, a Magyar Bábjátékos Egyesület akkori elnöke írta.
Gyermekbábjátékos csoportommal minden évben részt veszünk a Magyar Bábjátékos Egyesület által szervezett Gyermekbábjátékos Gálán, ahol minden alkalommal dobogós helyezést értünk el.
A szív útja című bábelőadásunkat az NKA támogatására méltónak találta, így 2022-ben színpadra is állítottuk. Hamarosan hangoskönyv és könyv formájában is elérhető ez a hiánypótló, érzékenyítő mese.
Aranykönyv top 10 díjjal tüntették ki a Molly és Milo, a szeleburdi manók című mesekönyvsorozatom 2018-ban.
Dugonics András Irodalmi Díj 2. helyezett mese kategóriában, illetve az Abszolút Etelka díj első 10 helyezettje között szerepelt a Molly és Milo, a szeleburdi manók 2.része, A lidércek nyomában.