Barion Pixel

Babos Eszter – bábos, író, mesemondó

Elállás

Elállás joga 

Irányadó jogszabályok:

Az elállási és felmondási jog nem illeti meg minden esetben a fogyasztót, mivel a Korm. rendelet 29. §-a – a felek eltérő megállapodása hiányában egyes termékek vonatkozásában – kizárja e jog gyakorlását az alábbi szolgáltatások és termékek vonatkozásában: 

A felmondási jog hiánya a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében

A szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti.

Az elállási vagy felmondási jog hiánya olyan nem előre gyártott termékesetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak.

E kivételszabály körébe a fogyasztó személyéhez kötött, illetve a fogyasztó egyedi utasításai alapján egyediesített módon vagy kifejezett kérésére előállított termékek tartoznak.

A nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti az elállási/felmondási jogát.

Ilyen például az internetes felületről megvásárolható (letölthető) játék, zene, háttérkép, stb. 

Tanfolyamokra, workshopokra, egyéb kurzusokra jelentkezés esetén elállás, vagy módosítás a kezdési időpont előtt 72 órával (vagyis a kezdés előtti 3. napig) lehetséges.

Tanácsadási szolgáltatás esetén elállás a kezdési időpont előtt 48 órával (vagyis a kezdés előtti 2. napig) lehetséges.

Amennyiben a szolgáltatást részlegesen már igénybe vették, azaz a tervezési feladat megkezdődött, a Megrendelő köteles megfizetni részarányosan a szolgáltatás díját.

Scroll to Top